 |
| Korábbi VIP-vendégeink: |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
LEGYÉL NAPRAKÉSZ! OLVASS!
Olvasd el VIP-Vendégeinkkel készített interjúkat, melyek híres emberekkel, igazi személyiségekkel készültek! Légy naprakész, olvass!
NÉZD MEG VIP-VENDÉGÜNK
LISTÁJÁT ÉS SZAVAZZ!
 Ha van kedved, pontozd VIP-Vendégünk listáját, elemeit, ezáltal új sorrendet állíthatsz fel saját listájukban! Vigyázz! Egy listára egy nap csak egyszer szavazhatsz, ezért a szerinted legfontosabb vagy legrosszabb elemre voksolj a listában.
VÉLEMÉNYEZD CIKKÜKET
ÉS LISTÁJUKAT!
Tetszett a velük készített interjú? Láttad már saját listájukat? Lenne pár gondolatod, melyet szívesen megosztanál másokkal? Véleményezd Te is a cikkeket és/vagy listájukat! |
|
|
|
|
|
|
|
|
 | Fenyő Iván
színész
2008.03.13.
Évtizedek óta megszoktam, hogy ha keresek telefonon egy színészt, akkor – légyen bármilyen nagyság, megbecsültnek tűnő művész, ünnepelt sztár is az illető -, vagy éppen Bivalybürgözdön haknizik a helyi kultúrházban, vagy forgat Lenti mellett egy tanyán, esetleg szinkronizál valamely külvárosi fészerben, merthogy ... |
Évtizedek óta megszoktam, hogy ha keresek telefonon egy színészt, akkor – légyen bármilyen nagyság, megbecsültnek tűnő művész, ünnepelt sztár is az illető -, vagy éppen Bivalybürgözdön haknizik a helyi kultúrházban, vagy forgat Lenti mellett egy tanyán, esetleg szinkronizál valamely külvárosi fészerben, merthogy többnyire ez adatott meg a legnagyobb mítoszainknak. Ehhez képest Fenyő Iván, amikor először hívtam, éppen New Yorkban tartózkodott, legközelebb Tokióban vette fel a telefont, majd közölte, hogy „most éppen Los Angelesben vagyok”… Egy kicsit elcsodálkozom. Vagy nincs igazán ok a csodálkozásra? Megváltoztak az idők, és az idők változása változásokat hozott a lelkekben. Kit bezár, kit szárnyalásra késztet.
Hát igen, Fenyő Iván az utóbbiak közé tartozik. Vele valami egészen új, sajátos jelenség vált részévé a magyar színjátszásnak. Új habitus, új mentalitás, új hozzáállás. Hogy előfutár-e, vagy egy ideig marad magányos szamuráj? Ki tudja. De annyi bizonyos, hogy egészen sajátos, merőben szabálytalan, minden tradíciót felrúg mind pályája, mind személyisége. — A főiskola után tagja lesz a Katona József Színháznak, aztán megpályázza, és számottevő szerepet kap a Bőrnyakúak című filmben, Hollywoodban. Visszajövet a Szabadság, szerelem című film révén egy generáció mítosza lesz, az S.O.S Szerelem után fokozódik a rajongás iránta. 28 évesen ünnepelt csillag. Nyersességével, eredetiségével, darabosságával, kamaszos-félszeg-vakmerő bumfordiságával kicsit a magyar film James Dean-je. Élete felfokozott, szertelen. Próbálkozik a világ nagy stúdióinál, közben beugrik egy beteg kollega helyett a Nemzeti Színházban, szerepet vállal egy készülő kisfilmben, közben szervez, utazik, kísérletezik, tárgyal.
Egy belvárosi sörözőben találkozunk. A pincérek harsányan üdvözlik, a bent ülők szemérmesen vagy szemérmetlenül megbámulják. Ő hetykén leül, végignézi az étlapot, aztán olyan ínyencségeket rendel, amelyeknek a nevét sem igen tudnám kimondani. Szemét résnyíre szűkítve figyel, közben a szája sarka mosolyog. A távolságtartásnak és kedvességnek, az érdeklődésnek és az óvatosságnak sajátos keveréke. Mesélem neki, hogy milyen furcsa, hogy gyakorlatilag a fél világon kellett üldözzem, míg végül létrejött ez a találkozónk, amelyre aztán – meg kell hagyni – megejtő kedvességgel érkezése másnapján vállalkozott. Elmondom, hogy mennyire furcsa, ugyanakkor imponáló számomra az ő nagy formátumú, rakoncátlan pályája, két hollywoodi szuperfilm után egy filléres, magyar kísérleti film, s két közönségfilm után beugrás a legellentmondásosabb hazai színpadon. Kérdem, ő viharos hevességgel válaszol.
... Sehol nem gyökerezek le. Nem vagyok hajlandó legyökerezni. Sem helyen, sem műfajban, sem iskolában. A kisfilmet, amelyben most játszok, azért is csinálom, hogy ne gondolják azt, én akkora sztár vagyok, hogy nem jövök el egy kisfilmre. Ha olyan a szerep, olyan a gárda, akkor eljövök egy kisfilmre. Ha olyan a szerep, meg olyan a gárda, akkor lehet, hogy nem megyek el közönségfilmre sem. Látod, most beugrottam színházba is, tehát én színész vagyok, aki olyan munkákat akar csinálni, amilyet szeret, aminek van értelme, ami kihívás számára. Függetlenséget akarok, szabadságot, világot látni, nézelődni jobbra, balra, eseményekbe sodródni, kalandos életet élni, és sokat dolgozni, hozzátéve, hogy nem csak Magyarországon dolgozni. Most sokat voltam filmekben, meg remélem, hogy leszek is, de én színész vagyok, és emiatt számomra éppen úgy lételem a színház is. Magyarországon? Vagy Amerikában? Zambiában? A Déli-sarkon. Nem tudom. Jó lenne itt is, ott is, amott is. Majd meglátjuk. Ahol van munka. Szeretném, hogy sok helyen legyen munka, hogy sok mindent csináljak.
# Miért fontos neked, hogy legyen sok munka? Ez bizonyítási vágy, a siker akarása, tevékenységi kényszer vagy a magad kipróbálása?...
Mert így érzem jól magam. Nagyon sok energia van bennem, és egyébként fölemésztene. Munka nélkül nem tudok mit kezdeni magammal. Ez visz előre, ez ad élvezetet. Így ismerem meg jobban magamat, így kerülök közelebb magamhoz, és közelebb a világhoz, hogy megértsem.
# Ezzel a szenvedélyes habitussal miért pont egy olyan pályára mentél, ahol azért az ember nagyon kiszolgáltatott? Kap-e lehetőséget, kap-e szerepet, kap-e jó partnereket? Kiszolgáltatott a rendezőnek, a producernek, a társaknak, az igazgatóknak.
Mert nem gondolkodtam el ezen, amikor ezt a pályát választottam. Igen, nagyon rossz ebben a kiszolgáltatottság. Ez a legrosszabb. De hol nincs kiszolgáltatottság? Ha te vagy a miniszterelnök, akkor is valahogy ki vagy szolgáltatva... de értem, amit kérdezel…
# A festőművész a manzárdban lefesti a Mona Lisát – hogy megveszik vagy nem, az persze akkor is kérdés -, de önállóan alkothat. Vagy egy író is megírhatja a nagyregényét, de egy színész nem játszhatja el otthon a Lear királyt…
Zavaró a dolog valóban, és egyre inkább azon gondolkodom, hogy szépen, lassan, meg fogom csinálni a saját dolgomat. Egyre inkább kézbe akarom venni saját életem, a saját dolgaim irányítását.
# Te leszel a saját magad menedzsere. Így érted?
Lehet, hogy butaság, de produktív vagyok. Azt gondolom, hogy előbb-utóbb majd én fogom kitalálni, hogy mit szeretnék csinálni, és összegyűjtöm az embereket rá. Ugyanakkor, ha filmekben játszom, vagy színpadon vagyok, megvan a saját véleményem, elképzelésem, hogy szerintem, ezt hogy kéne végeznem. Akár az egészet, akár ezt a részét vagy azt a részét... Biztos, hogy lesz olyan idő is, amikor meg is mutatom! Vagy legalábbis megpróbálom. Nem úgy értem, hogy megmutatom a világnak, hanem én magamnak. Mintha mindig azt mondták volna, hogy: fessek ezt, fessek azt, és egy idő után azt fogom mondani, hogy jó, most lefestem azt, amit én szeretnék. És remélem, el is tudom majd adni. Mert nekem az is nagyon fontos, hogy el tudjam adni. Hogy legyen sikerélmény. Az nekem nagyon, nagyon fontos! Ilyen értelemben nem vagyok az a művésztípus, aki egy kisszínházon belül négy-öt emberrel csinál valamit, és ettől boldog. Nekem kell az, hogy lássanak, kell az, hogy elismerjenek, hogy bámuljanak rám, és az is, hogy megfizessenek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem kell. De azt gondolom, hogy ez nem baj.
# Nem baj. Dehogy! Annyiból baj legfeljebb, hogy ha az ember ilyen érzékeny, meg ilyen mértékben rá van utalva a világ igazolására, akkor sebezhetőbb. Sokkal szuverénebbek tudnak lenni azok, akiket nem érdekel, aki nem foglalkozik azzal, hogy kell- e vagy sem…
Igaz. De meg kell tanulni felfegyverkezni ezellen. És ha valaki azt mondja, hogy az „S.O.S. szerelem” című film egy gagyi, egy tingli-tangli kis közönségfilm, akkor nem megyek neki, nem verem szét a fejét, és este nem zokogok az ágyban, hanem azt mondom, hogy: igen, nem olyan film, mint mondjuk az „Ötödik pecsét”. De ez nem azt jelenti, hogy nem olyan jó film, hanem azt, hogy nem olyanfajta film. Van, akinek ez jobban tetszik, mint adott esetben az Ötödik pecsét, ami egyébként az egyik kedvenc magyar filmem. Tehát másfajta a műfaj, és nem hiszem, hogy úgy kellene beszéljünk, van közönségfilm, művészfilm, vígjáték... Van jó film és van rossz film. Kész. Csináljunk jó filmeket! És lehet, alakul úgy, hogy valamikor rossz filmet csinálok, sőt még olyan is – hogy lesz olyan –, amikor rossz leszek, bűn rossz egy szerepben. Hajrá, hadd szóljon! Nyilvánvaló, hogy nem tudunk mindig tökéleteset kihozni magunkból. De mindig igyekszem, hogy jó legyek.
# Kabos Gyula pocsék filmekben is zseniális volt... De Niro is. Nem okvetlenül függ össze a kettő…
Igen, de olyan is lesz, amikor én magam vagyok szar. Persze, miért ne lehetne? Igenis lehet olyan, és igenis, ez nem baj, bár nem is jó.
# Te mindig ilyen szenvedélyes természetű voltál? Amolyan örök harcos?
Igen. Igen. Bizonyítani akarom, hogy én vagyok a legjobb.
# Szerinted az életben mit tudunk igazán bizonyítani?
Nem tudom. Én mindent akarok. Főleg magamnak. Ilyen értelemben szerencse, hogy nem okvetlenül a külvilág számára. A külvilág fontos, hogy elismerjen, meg hogy szeressen, de magamnak akarok bizonyítani. Igen, én akarok lenni a legjobb. Miben? Hogy? Bármiben! Mindenben! Ez nem egy tudatos dolog, hanem érzek belül egy hatalmas… egy vulkáni erőt magamban. Ez segít is, meg nem is. Előre is hajt, produktív leszek ettől, de végül is örök elégedetlen vagyok.
# Igen, az ilyen embernek nem jön el az a pillanat, amikor megnyugodhat, kiengedhet: világbajnok lettem; megdobtam a hetven métert; kineveztek vezérigazgatónak...
Igen, ilyen nincs, és valószínűleg nem is lesz. Nem éreztem még sosem olyan kiegyensúlyozott boldogságot, hogy hátradőltem volna, és elégedetten nézek körül... Nem rémlik, mikor éreztem ilyent két, kettő másodpercnél hosszabb ideig. Ez tényleg rossz érzés. Bevallom neked férfiasan, mert azért időnként úgy megpihennék. De azt érzem, hogy effektíve nem tudok pihenni. És ha nincsen éppen semmi feladatom, akkor is valamit csinálni akarok. Az iszonyatos energiáimat valahová be kell, hogy préseljem. Pillanatnyilag talán a legjobban szeretem valami arra alkalmas filmbe beletenni.
# Te furcsa, amolyan hideg izzású pali vagy, akin nem látszik kifelé ez a hihetetlen vehemencia... Csak ha leülök, és a szemedbe nézek, igazán akkor üt meg. Úgy egyébként olyan kedves, csendes, szerény fiúnak tűnsz... Meg kellett ezt tanulnod?
Nem! Néha ez robban azért! Már láttak emberek nem ennyire csendesnek és nyugodtnak! Húha! De általában, igen visszafogott vagyok. Illetve eléggé zárt is. Régen azt mondtam, hogy én nyitott vagyok, egy extrovertált ember. De nem. Nyitottnak gondolom magamat, de máshogy. Befogadni nyitott, de kiadni zárt vagyok. Általában is eléggé egocentrikus ember vagyok. Én! Énnekem! Engem! Miattam! Énértem!
# Azt gondolom, hogy majdnem mindannyian ilyenek vagyunk, csak kevesen merjük vállalni. És nekem irtóra imponál, hogy te vállalod. Imponál, ki mered mondani, hogy a többiek statiszták az életem színdarabjában, én vagyok a főszereplő. Valószínűleg valamennyien így vagyunk, csak gyengének, gyávának, meghunyászkodónak érezzük magunkat, hogy vállaljuk… Ha önzetlennek mutatjuk magunkat, akkor el is oszlik a felelősség, amit viselni kéne saját életünkért, sorsunk alakulásáért… Azzal áltatjuk magunkat, hogy mindent másokért, mások miatt teszünk…
Igen… lehet… Abszolút lehet. Én ezt bírom. Igen, igazság szerint zárt ember vagyok. Főleg most, hogy van ez a sztárság körülöttem. Ennek örülök – bevallom őszintén –, de azért van hátránya is természetesen. Ezzel együtt igazából nem tudnék elszállni. Tehát igazán beképzelt sztár nem tudnék lenni hála istennek. Ezt bizonyítják a barátaim is, akik ugyanúgy mellettem vannak, ahogy régebben. Nem érzem azt, hogy különösebben változtam volna. Illetve mindenki változik, de nem negatíve, mert én most azt hiszem, hogy ezáltal valaki lettem... Bár a bulvársajtó, meg a média nagyon keményen nyomja, hogy én milyen nagyképű, elszállt csávó vagyok. Nyilvánvaló, mert velük másképp lépek föl. Velük egy kicsit arrogánsabban, mert vannak olyan dolgok, amiben viszont nem engedek. Azt tudom, hogy nem engedem, és kérem is, és ők így adják vissza. Valamit elkezdtem... A sztárság, meg hogy ezt szeretem, az oké. De emiatt meg még inkább zárt vagyok, nem merek kinyílni igazán.
# Valószínűleg nem is szabad.
Nem tudom. Minden értelemben érzem, hogy nem szabad, mert akkor kiszolgáltatottabb, sebezhetőbb leszek...
# Szeretnél kinyitottabb lenni?
Nem, most pont jó így. De amikor egy-egy emberrel leülök, akkor nem tudom, hogy ki mit lát bennem, milyennek lát? Tehát akkor is, amikor magánemberként ülök le, mit gondol... Akkor is zárt vagyok sokszor. Vannak dolgok, amiket senkinek sem mondok el.
# Például..?
Például azt, hogy mit nem mondok el senkinek… Persze, sokan mondják, hogy: ugyan már! Ne hülyéskedj már! Aztán van olyan is, amikor meg egyszer csak elkezdek mindenféle baromságról pofázni, amiket meg nem kéne, és mondom, akár vadidegeneknek.
# Te folytonosan méricskéled magad?
Azt hiszem, hogy igen. Amikor most van, akkor nem kontrollálom magam, akkor a szenvedély nyer, de utólag felülkerekedik a kontroll. Egy színész mindig visszanéz, mindig kutat. Mindig van egy kontroll, ellenőrzés alatt lévő dolog. Nálam állandóan be van nyomva a „rekord” gomb, hogy mindent vegyek, mindent rögzítsek. És azokat utána megnézem. Hogyan viselkedtem ebben vagy abban a helyzetben?... Nem csak azért, mert én vagyok a sztár, hanem színészként is. Ha jönne itt egy csávó, beszólna, pofán vágna, hogy leszédülök innen, akkor lehet, hogy nekiesek, lehet, hogy nem... És utána, rá egy órára, amikor indulnék el, visszagondolnék: hogy is volt ez? Miért épp ezt csináltam? Miért nem azt? Hogyan is kellett volna? És mindennel így vagyok: hogy is volt? Ilyen értelemben méricskélem magam, de nem biztos, hogy a méricskélés a jó szó.
# Nem vágysz arra, hogy eljuss oda, hogy ne értékeld magad, pláne utólag? Megtettem, kész, lépek tovább, nem érdekel… Ilyen voltam, ilyen vagyok...
Mindig ez a lezárás. Csak már sok galibába ütköztem, sok galibát követtem el, azért mert azt mondtam, hogy nem érdekel, ez van. Tetszik? Nem tetszik? Kész! És anyám mindig mondja, hogy azért ez nem így van, gondold át ésszel, hogy mit csinálsz. Én inkább csinálok mindent erővel és ösztönnel, mint ésszel és aggyal. Most tanulom azt, amikor aggyal is oda kell figyelni, átgondoltan, megfontoltan cselekedni. Sok hülyeséget csináltam…
# De nem bánod?
Nem. Bírom.
# Büszke vagy rá...
Igen.
# Képzeld el, ha most elkezdenél úgy élni, hogy nem csinálsz hülyeséget...
Az nagyon rossz volna...
# Milyen cikinek tartanád egy idő után, hogy: most is megfeleltem, most is rendes voltam...
Nem lehet engem egy kordába beletenni, semmilyen értelemben. Én akarok mozogni úgy, ahogy akarok, nem lehet nagyon leszabályozni. Azt nagyon nem szeretem. Ha megmondják, hogy mit csináljak, meg hogy csináljam, meg mik a szabályok, meg mik a lehetőségek. Ezeket mind utálom.
# Te érezted, hogy elég tehetséges vagy ahhoz, hogy ezt megcsinálhatod? Hogy egy bizonyos fokú tehetség után már elnézik az embernek a devianciát. Ha nincs megfelelő tehetsége, akkor viszont betörik az embert. Sajnos csak a tehetség igazolhatja az életben a szabadságvágyat. Latinovitsnak zseniálisan el kellett játszania azt a négy-öt szerepet úgy, hogy valamennyire elfogadják: igen, hát ilyen ez a Zoli! Vagy a Cserhalminak fantasztikus alakításokkal kellett eljutnia addig, hogy elfogadják őt a maga teljességében…
Én azért még nem tettem le az asztalra annyit, mint ők. Ez igaz. És itt jönnek vissza a filmek. Azt akartam mondani, hogy szeretnék olyan igazi filmekben játszani már. Szeretem a vígjátékot, az akciófilmeket, meg büszke is vagyok rá, hogy ezeket csináltam, de nem hiszem, hogy Magyarországon csak arra lenne kereslet, hogy készüljön néhány romantikus vígjáték, hanem sokkal árnyaltabb dolgokra is volna igény. Az amerikaiak is csinálnak olyan filmeket, amelyek arról szólnak, hogy például egy nő sétálgat a városban, és történik vele tucatnyi izgalmas dolog... És nem feltétlenül művészfilm lesz az, lehet az érdekes film is. Csak nem feltétlenül egy banális történet: hogy valaki összejön valakivel, és jön a viccelődés vég nélkül. Poén poén hátán. Nem nézik hülyének a nézőt. Arra gondoltam, hogy mekkora nagy közönségfilm lett például a „Jób lázadása” – mindenki ismeri.
# Nem mindenki. Egy hete beszéltem az egyik leghíresebb magyar filmessel, és kiderült, nem is tud róla…
De akkor sem értem, hogy miért nincs manapság ilyen film? Ilyenre miért nem hívnak? Hol van egy Ötödik pecsét? Nem azt mondom, hogy régen, mert utálom azt a szót, hogy régen. De miért nincsenek ilyen típusú filmek, miért nincsenek ilyen témájú filmek? Akkor nem mondanák azt, hogy a Fenyő csak a közönségfilmekben használható... Meglennék én ilyen filmben is, csakhogy nincsen ilyen.
# Te honnan tudod, hogy mennyire vagy jó színész?
Azt érzem, hogy jó színész vagyok. És amikor mondom, hogy jó színész vagyok – van, amikor társaságban is direkt provokatívan mondom – az furcsa, hogy az emberek azt gondolják, hogy itt van a Fenyő, a nagy sztár, és ha még azt is mondja, hogy jó színész, akkor nagyon el van szállva. És ez például Amerikában – ahonnan most jövök –, ha ott vagyok színészként, és én azt mondanám, hogy nem vagyok jó színész, akkor azt mondják, hogy: Szevasz! Menj a francba! Nyilvánvaló: Ha azt mondom, hogy én vagyok a Gundelben a séf, és megkérdik: - Jól főzöl? – Á, írtó szarul. - Alonso! Te jól vezetsz? – Nem, meg sem bírom fordítani a kormányt... De ha én azt mondom, hogy szerintem jó színész vagyok, akkor azt mondják: hú, baszd meg!...
# De lehetne más a válasz. Lehetne azt is mondani, hogy ha majd olyan feladatokat kapok, akkor kiderül…
De nem! Értsd meg, én jó színész vagyok!
# Oké.
És akarom azt látni, hogy az embereknek hogyan kerekedik el a szemük, amikor ezt mondom magamról. Egyébként tényleg így gondolom, nem is olyan provokáció, csak furcsa, hogy kimondjuk Magyarországon. – Hogy vagy? – Szarul. Ha Magyarországon történik: - Hogy vagy? – Állatira jól! – ez is ilyen egy furcsa dolog. Nem értik, hogyan lehet jól? Mondjuk, én sem mondom soha, hogy nagyon jól vagyok, mert mindig van valami bajom.
# Te szeretsz provokálni. Miért? Kíváncsi vagy a kiélezettebb helyzetekre? Szeretsz izgalmas szituációkba kerülni?
Igen.
# Én nemigen merek, de olykor eljátszom a gondolattal, hogy ha a Titanicon ott lettem volna, akkor előre engedem-e a többieket, vagy mindenkit kilökdösök, és gyorsan felszállok valamelyik mentőcsónakra... És nem tudom, hogy adott helyzetben miként cselekednék...
A Titanicon más, mert az egy katasztrófahelyzet, az rettenetes… Nem tudom, hogy miként viselkedtem volna… ezeket nem szeretem. Talán félek az ilyen helyzetektől. De amikor jött egy ilyen, mindig józanul tudtam gondolkodni.
# Ez azt jelenti, hogy a saját érdekeidet előtérbe helyezve cselekedtél?
Abszolút!
# Magyarán önző dög voltál...
Hát... mi tagadás. És szerintem legközelebb is magamat védeném. Ami lehet, hogy elítélhető, de...
# Dehogy! Szerintem normális.
Magamat védtem volna. Voltam Tokióban. A szálló harminchatodik emeletén feküdtem, és egyszer valahogy végiggondoltam, hogy mi lenne, ha az épület kigyulladna? Innen most hogyan menekülnék? Gondolkodtam, elolvastam a biztonsági útbaigazításokat, és azt mondtam, hogy remélem, nem fog kigyulladni. De, ha kigyulladt volna, és pánik van, rohangálás, akkor naná, hogy magamat mentem! Jobb, ha előbb-utóbb kint vagyok. Utána majd elgondolom, hogy visszamenjek-e? De ugyanakkor van bennem egy olyan késztetés is, hogy megpróbáljak segíteni az embereken. Szeretek az elesetteknek, a gyengéknek segíteni.
# Jóságból, vagy azért, hogy megmutasd, hogy milyen derék ember vagy?
Nem! Megmutatásból egyáltalán nem. De azt is megértem, akinek ez a fontos. Ez a másik alapproblémám: szinte mindenkit megértek. Sok színésszel vitatkoztam már erről. Szerintem a színésznek kellene leginkább ilyennek lennie, a színésznek mindenkit meg kell tudnia érteni, mert akármit kaphatsz következő szerepként…
# Mondd, te miért nem mentél sportolónak? Ezzel a győzni akarással, ezzel a bizonyítási vággyal… Ott sokkal direktebb a dolog.
Nem, tudom. Mondták nekem, hogy én sportoló-színész vagyok, olyan agyú, mentalitású. Nem tudom. Sportolok is, és az segít. De arra nem tudtam volna feltenni az életemet. Úgy gondolom, hogy az számomra nagyon egyszerű. Nekem annál sokkal nagyobb a kreativitásom. És ugye itt van a bennem lévő exhibicionizmus... Biztos, a sportolóknak is van céljuk, hogy győzzenek, de... nem, nem tudnék sportoló lenni. Sportolok, szeretem is csinálni, és az az agyamat erősíti...
# De az más, ha versenyszerűen csinálod. Bemégy a szorítóba, és vagy kiütöd az ellenfelet, vagy ő téged üt ki…
Igen, de ez túl egyértelmű is nekem, és szeretem, ha valami azért árnyaltabb. Meg azt sem szeretném, ha bevernék az arcom. Nekem fontos az is, hogyan nézek ki…
# Miért? Nem mindegy?
Nem.
# A nárcizmus áldozata vagy?
Igen, eléggé.
# Fontos neked, hogy hódító legyél, sikeres, ha ránézel egy csajra, akkor az úgy nézzen vissza?
Igen, fontos nekem, de nem ennek rendelek alá mindent. Ezzel együtt azonban fontos. Sokkal lényegesebb dolgok is vannak persze az életben, amik előrébbvalók, de ez sem elhanyagolható.
# Méred? Teszteled? Hogy ránézel egy lányra, és úgy néz-e vissza?
Hát nem az a jó szó, hogy tesztelem, hanem… szóval egyéb indíttatásból nézem többnyire... Szeretem élesben játszani a dolgokat.
# Csak hódítani? Vagy meg is tartani?
Nagyon szeretnék megtartani.
# De, gondolom, te nehezen tartasz meg.
Lehet. Most felsültem egy fél éve. Hat évig együtt éltem a Jordán Adéllal, és vége lett. Hát nem ugrom majd’ ki a bőrömből örömömben emiatt, hogy finoman fogalmazzak. Tehát szeretnék megtartani.
# De egy ilyen öntörvényű, zabolátlan palit mint te, szerintem nagyon nehéz elviselni. Ahhoz vagy mártírnak kell lennie az illetőnek vagy áldozatnak, vagy egy körmönfont kurvának, aki villogni akar vagy lenyúlni valami pénzt...
Tényleg, valóban nehéz velem lenni, mert kevés kompromisszumot kötök. No, ebben is meglátszik, hogy én ilyen is vagyok. Itt jön megint elő az egoizmus. Megint az, hogy nem lehet határokat szabni. Legtöbbször kategorikusan azt mondom, hogy: ez van, és ehhez kötöm magam. Ilyen értelemben minden nehéz ügy. De a lelkemben szeretném, ha más volnék. Nem egyedüli ember vagyok, aki szeret össze-vissza hódítgatni, nekem kell egy társ. Én „Ikrek” vagyok, én egyedül megőrülök. Egyedül nekem végem van.
# És közben minden vágyad külföldre is menni, ott is dolgozni, csavarogni, ott is élni, karriert csinálni, de ez eléggé magányos műfaj. Nem vághatunk a világnak egy kisgyerekkel, tolva a babakocsit, feleséggel, aki halálosan kimerült, mert négyóránként szoptat…
Itthon várjanak.
# És te közben fél évig itt forgatsz, meg ott forgatsz...
Igen. Miért? Hallottunk már ilyet.
# Igen.
Na ugye!
# De hallottuk az árnyoldalait is… A magány, a távollét, a sok kísértés…
Na, de te mondtad, hogy nem lehet a kisbabát elvinni ide, meg oda, és akkor csak az a lehetőség, hogy itthon várjanak...
# Aztán vagy vár vagy nem vár, vagy tudsz hazajönni vagy nem...
Az, aki ilyen munkát akar, vagy ilyesmit csinál, akkor az szerinted azt jelenti magyarul, hogy ne legyen egy állandó kapcsolata, vagy ne legyen gyereke?
# Legalábbis nehéz vagy kockázatos, és nem tudom, hogy volna-e jó megoldás.
Egyébként, mondom, ez most nem aktuális… Most kockázat nélkül utazgathatok… Sajnos…
# Ha megérkezel a magyar sztárságból, például Tokióba, ahol a kutya sem ismer, vagy Amerikába, az milyen érzés számodra?
Néha egy kicsit olyan, hogy „Jaj de jó!”. Lehet úgy menni az utcán, hogy semmire nem hederítek… Meg lehet olyan dolgokat csinálni, amit itt nem, mert tekintettel kell lennem arra, hogy rám figyelnek. Néha jó érzés. Aztán egy idő után az van, hogy: most menjünk vissza egy kicsit, mert szürkének érzem magamat. Újra megmártózni a népszerűségben…
# Azt miből gondolod, hogy például Amerikában szükség lehet rád? Ott sok nagyon jó színész van, nagyon sok ambiciózus, nagyon sok vonzó külsejű színész...
Nem azt mondom, hogy rám Amerikában szükség van, hanem én akarok mindenhol filmekben szerepelni, akarok forgatni többek között Amerikában is. Itt, Magyarországon nemcsak az a baj, hogy kevés az olyan igazi film, hanem nincs rá lehetőség, tényleg nincs rá pénz, és nincs rá kereslet. Külföldön több a lehetőség. Ugyanazt akarnám, amit itt, csak azt angol nyelven kell csinálni. Az előbb mondtam, hogy miért nincs ilyen film, meg olyan film. Nagyobb eséllyel kerülök bele külföldön olyan filmekbe, mint itthon, mert itthon egyáltalán nincs is olyan film.
# Jó, de itt egy kasztingolásra elmentek öten, ott meg egy kasztingoláson ott vagytok ötszázan ugyanarra a szerepre vágyva...
Azt gondolom, hogy aki jó, az jó. És én jó vagyok. Ha jó helyen látják meg, hogy valaki tehetséges, akkor csak győz az igazság. Én pedig igazságpárti vagyok.
# És ha a másik jobb? Te nagyon jó vagy, de az egy picivel jobb...
De ki az? Nem tudom, hogy ki az. Van jobb nálam? Nincs! Legfeljebb van más! Másfajta van! Sok másfajta ugyanolyan jó van. Az biztos.
# Persze, igazad van.
Tényleg nagyon jók vannak odakint, de itthon is vannak ugyanolyan jók…
# Ha kétszáz évvel ezelőtt születsz, lehet, hogy elmentél volna kalandornak? Vagy kalóznak vagy aranyásónak?
Nem. Hanem valami olyan helyre, ahol én lennék a főnök. Királynak elmentem volna. Egy jó királynak.
# Ez a fajta szabad élet nem is vonzott soha?
Nem, nem, annyira nem. A biztonság kell nekem, és a színészet ad ebből valamennyit.
# Olyan, mintha az lenne, de mégsem az? Annyival kicsit több is, meg annyival kicsit kevesebb is?
Igen.
# Neked a sors adta meg a lehetőséget, hogy kimozdulhass innen, vagy ezt te harcoltad ki a sorstól?
Is-is. De semmi sem véletlen. Nekem ezt kellett, hogy csináljam. Én erre vagyok.
# Ha tíz év múlva még mindig csak utazgatsz lehetőségek után kajtatva, szerepekre áhítozva, és még mindig nem sikerült áttörnöd a falat, nem fogod úgy érezni, hogy álmokat kergettél csupán? A rohadt életbe! Elment tíz évem erre, ahelyett, hogy eljátszottam volna ebben a színházban ezt a szerepet, részese lettem volna abban a színházban annak az előadásnak? Nem fogod elherdáltnak tekinteni ezeket az éveket? Nem félsz attól, hogy sok mindent reszkírozol?
Mit? Mit? — Egyrészt én ezerszer többet látok egy nap alatt, mint azok, akik meg se próbálják egy hónap alatt. Sokkal szabadabb vagyok, sokkal több minden történik velem. Valóban pezseg körülöttem az élet. Másrészt bölcs emberek azt mondják – és ez már okoskodás –, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út. Hogy útközben mit látsz, mit élsz át, mennyi élménnyel leszel gazdagabb.
# Van autód?
Most éppen nincs, de szeretnék. Egy gyönyörű, kényelmes, nagy, erős autót. Lehetőleg elegánsat és feketét. Ami olyan, mint egy cápa.
# És akkor villoghatnál, száguldozhatnál, rádudálhatnál a csajokra, akik aléltan néznének vissza rád?
Nem! Szeretnék csak benne ülni és vezetni.
# Olyankor úgy éreznéd, hogy te is több vagy általa?
Igen, van egy ilyen érzése is az embernek, de ez minden autóssal így van. Ez ugyanaz, mint amikor rajtad van egy márkás ruha, és akkor is azt érzed, hogy több vagy. Ha elfogadjuk a világnak ezt a baromságát, akkor ez így van jól…
# De miért fogadjuk el? Ráadásul te lázadó vagy, aki nem fogadja el a világ egyéb baromságait sem...
Igazad van. Nem ezért akarom, hanem azért, mert ez nekem így volna jó. Ez hozzám illő volna. Olyan, amilyen vagyok. És imádnék ebben menni... falni az utat. Csak az a baj, hogy iszonyatosan drága egy olyan autó, amilyenben én jól érezném magamat… Mindenki azt hiszi, hogy a filmsztár az milliomos. Hát, annyira nem.
# Illetve van, aki igen, van, aki nem. Ha a gázsiddal elmész este a kaszinóba, és háromszor bejön a piros tizenhetes, abból milliárdos leszel, ha elmegy a pénzed, akkor koldus. Tehát attól önmagában nem lesz senki se gazdag, se szegény, mert sokat keres... Te melyik vagy, amelyik megsokszorozza a pénzét, vagy aki elszórja?
Inkább, amelyik elszórja. Anyám mondja, hogy ne! De én imádok élni. Utazni, pénzt költeni. Az jó. De nem baromságra. Hogy mennék a Váci utcán, és shoppingolnék, mint egy hülye, azt nem! Azért kell pénz, mert a világon most pénzen lehet megvenni a dolgokat. Mert mondhatnám, hogy akarok egy ilyen autót, hogy kell? – Legyen pénzed! Most, holnap el akarok menni Balira egy hónapra. - Miért? Mert ehhez esetleg volna kedvem. Jó, de ahhoz sok pénz kell! Akkor nekem sok pénz kell! Ezért akarok sok pénzt, mert azzal lehet most, a mai világban megszerezni szinte mindent. Szeretetet, barátságot, szerelmet nem, de egyebet mind meg lehet venni. És akarom is, hogy hozzájussak azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretek.
# Most mit szeretnél?
Egy ilyen kocsival elmennék valahová, európai városokba, miközben szép lassan készülnék arra, hogy egy hónap múlva elkezdődik egy filmforgatás. Egy nagyfilmé, és jó szerepem lenne.
# Mit játszanál?
Valami szemetet. Egy szemét embert.
# Azok a jobb szerepek.
Nem tudom, játszanék egy ilyen szemetet. Abban nagyon jó tudnék lenni. Mint a Jágó. Mondjuk, az Otelló is halálosan jó szerep. De szeretnék eljátszani olyan szerepeket is, amelyikben a nézők nem gondolnák, hogy az én vagyok. Változtatnám a fejemet.
# Milyenre?
Akármilyenre. Meghíznék, vagy lefogynék, vagy bozontos hajat növesztenék...
# Bújócska egy picit? Játék a sorssal, az élettel?
Nem. Ez játék. Játék! Vidámpark. Vicc. Semmi mélyebb. Fricska a sorsnak, a realitásnak, a röghöz kötöttségnek. Mint maga az élet.
Szegő András
|
|
|
VIP-Vendégünk listája|Amit mindenképpen nézz meg!
Fenyő Iván -10 kedvenc színésznő listagazda: peron71|dátum: 2008/03/18.
|
|
|
|
